Pipacs Peti átlagos virágnak tűnt a parkban, míg Anya meg nem ajándékozta kézzel és lábbal. Azóta meg sem áll, és mindenhová elkíséri jó barátját, az óvodás Danit. Korábbi kalandjait itt olvashatod: Pimasz Pipacs Peti, Pipacs Peti otthon
Egy nap aztán az egész óvoda útra kelt: kirándulni ment a Napocska csoport.
Dani már jó előre megígérte Pipacs Petinek, hogy magával viszi az útra, és Peti csöndesen bújt meg a kisfiú mellényzsebében. Nagyon nehéz volt nyugton maradni, de nem szerette volna, ha Anya vagy az óvó nénik észrevették volna. Akkor biztos kiraknák az öltözőben a polcra, és nem tarthatott volna Danival.
Először akkor merte kidugni a fejét a zsebből, amikor már jó ideje elindult a kisbusz, és furcsa hangokat hallott. Pipacs Peti a meglepetéstől kerek szemmel nézett körül. Utazott már autóval, utazott buszon is, de ilyen busszal még sosem! Először is: csupa gyerek ült bent – ott volt a teljes Napocska csoport. Másodszor: a gyerekek kényelmes székeken, övvel becsatolva ültek a helyükön. Harmadszor: a vezetőülés felett egy TV volt, amiben mese ment! Onnan jöttek a furcsa hangok. Az összes gyerek izgatottan nézett hol ki az ablakon, hol a mesére. Szerencsére Dani mellett Fruzsina ült, aki már ismerte minden titkukat, így aztán nem volt mitől félnie Petinek. Kényelmesen elhelyezkedett, úgy nézte a mesét.
Aztán egyszer csak megállt a busz, és a gyerekek mind leszálltak. Szépen, párosával kézen fogva indultak el az erdei ösvényen.
Most Danin volt a sor a csodálkozásban. Hatalmas fák között haladtak el, amiknek a törzse nagyobb volt bármelyik ovis társánál. Lassan sötétebb lett, és Dani fölnézett, mitől lehet ez. A nagy fák úgy betakarták a kis ösvényt, hogy az eget se lehetett látni. Mégis kellemes és megnyugtató volt a levelükön átszűrődő zöld fény. Az út puha volt a lába alatt, és szebbnél szebb apró virágok nyíltak mellette. Ahogy elcsendesült a sok-sok gyerek, madarak csicsergését, levelek zizzenését hallotta az erdőből Dani. Egyszer csak újra világosabb lett, és egy tisztásra érkeztek a gyerekek, ahol padok várták a kirándulásban megfáradtakat. Dani és Fruzsi egy, a fákhoz közeli padra telepedett le, és levették kis hátizsákjukat.
- Te mit hoztál? – kérdezte Fruzsi kíváncsian.
- Még nem tudom. Nézzük meg. – azzal Dani kinyitotta a hátizsákját. Volt benne egy üveg víz, egy csomag ropi, és egy kis dobozka. Izgatottan nyitotta ki, és nagyon megörült: hosszan, keskenyen felvágott sárgarépa volt benne.
- Réparopi! – kiáltott fel Fruzsi, és már nyúlt is Dani doboza felé.
- Hohó! – szólalt meg Pipacs Peti. – És a kérem? Meg a köszönöm?
- Jaj, ne haragudjatok! – pirult el Fruzsina. – Vehetek?
- Hát persze! – mosolyodott el Dani.
Nekiláttak hát répát ropogtatni, és amíg a lábukat lóbálták, és a felhőket nézték, egészen meg is feledkeztek Pipacs Petiről. Pedig nem kellett volna!
Peti ugyanis megunta a pihenést, és lecsúszdázott Dani nadrágján, majd megindult a fák felé.
- No, ti nagy hősök, most figyeljetek! Azt hiszitek, mert olyan nagyra nőttetek, már tiétek az egész világ! Pedig semmi mást nem tudtok, csak itt álldogálni! Bezzeg Pipacs Peti, a kis virág már mennyi mindent felfedezett!
- Csitt, csöndesebben, még megharagszanak! – szólalt meg egy vékony hangocska Peti mellett.
- Mit bánom én! – fordult a hang felé Peti. A gyökerek között kis páfrány nőtt, amögül jött a hang. – Különben is, ki vagy te, hogy így beszélsz velem? Talán félsz tőlem? Gyere elő, és mutasd meg magad!
- Nem tőled félek. Én mindentől félek. És nem jövök elő. Gyere ide te.
Pipacs Peti egy percig se habozott. Félrehajtotta a páfrány leveleit, és bemászott a gyökerek közé. Ott egy nagyon pici, szőrös csöppséget látott meg.
- Na, mitől bújtál így el? – kérdezte hetykén. – És kiféle vagy te?
- Én Cintula vagyok, és cickány. Vagyis csak cickány leszek. Ha megnövök. De még kicsi vagyok. És eltévedtem. És nagyon félek. Haza akarok menni.
- És hol laksz?
- A rét mentén, a gyökerek között van az odú. De innen nagyon messze van.
- Mi sem könnyebb ennél: itt kimegyünk, és már a réten is vagyunk.
- Én ki nem megyek innen.
- Dehogynem! – kiáltott fel Pipacs Peti, azzal se szó, se beszéd, a kis cickány nyakába ugrott.
Szegény Cintula úgy megijedt, hogy fülét-farkát behúzva rohanni kezdett, egyenesen előre. Megfeledkezett minden egyéb félelméről, csak azzal törődött, hogy valahogyan lerázza magáról utasát. Ijedtében egyenesen kiszaladt a napfényes rétre, és még a gyerekeket se vette észre, úgy szaladt át közöttük, mint a villám.
- Nézzétek, egy egér! – kiáltott fel Fruzsina. Az egész ovis csoport oda nézett.
- És egy virágot tűzött a hajába! – mondta ámulva Réka, aki mindent észrevett.
Mindenki izgatottan nézte a villámgyorsan futó apróságot. Egyedül Dani nem figyelt oda. Ő ugyanis a mellényzsebét kutatta át ijedten. Azonnal látta, hogy Pipacs Peti bizony nincs ott.
Cintula olyan gyorsan szaladt, hogy a gyerekek hiába szaladtak volna utána, már rég átért a tisztáson. Az erdőbe érve ismét beszaladt a gyökerek biztonságos rejtekébe, és végre Pipacs Peti is leszállt a hátáról.
- Ez nagyszerű volt! Nem tudtam, hogy ilyen gyorsan tudsz futni! – kiáltott fel a pipacsbaba.
- Kérlek, ne tedd ezt velem még egyszer!
- Ugyan! Aki ilyen gyorsan tud futni, annak nincs mitől félnie!
- Biztos vagy benne?
- Hát persze! Látod, hogy senki se ért utol!
- Az igaz…
- Akármit meg tudsz tenni! Te vagy a leggyorsabb állat, akit ismerek!
- Tényleg?
- Hát persze! És most mondd: messze vagyunk az otthonodtól?
Cintula körbe nézett.
- Nem is tudom… Az a fa ott mellettünk egészen ismerős. Látsz a törzsén egy taplógombát?
Pipacs Peti kimászott a gyökerek közül, és alaposan megvizsgálta a fát.
- Igen, egy nagy fehér teraszt építettek a fa törzsére. Jó kis kilátóhely lehet.
- Akkor amellett van a mi fánk!
- No, látod! Szaladj haza!
- De olyan messze van…
- Ne vacakolj már tovább! – Pipacs Peti méregbe gurult. – Vagy akarod, hogy a hátadra pattanjak megint?
- Jujj, csak azt ne! – visított vékony hangján a kis cickány, és villámgyorsan elszaladt a tölgyfa irányába. Peti nevetve nézte, ahogy a fűszálak rezdülnek az útján.
- Pszt! Peti! Itt vagy? – Dani hangja hallatszott a közelből.
- Hát persze, hogy itt vagyok!
- De jó, hogy megvagy! Miért kóboroltál el?
- Megmentettem egy eltévedt cickányt.
- Cickány? Az micsoda?
- Ó, a cickány a világ leggyorsabb, és legfélénkebb állata. Majd mesélek róla, jó?
- Daniiii! – az óvó néni hangja hallatszott a tisztásról.
- Itt vagyok! – Dani gyorsan a zsebébe dugta Petit, és kifutott az erdőből.
- Ejnye, Dani, kértem, hogy senki ne menjen be egyedül az erdőbe.
- Bocsánat.
- A kis egeret kerested?
- Nem egér volt, hanem cickány.
- Ó! Tényleg, igazad lehet. Pici volt, és nagyon gyors. Ilyen jól ismered az állatokat?
- Nem. Pipacs Peti mondta meg. Ők jó barátok. – mutatta meg a zsebében mozdulatlan ülő pipacsbabát Dani.
- Nahát! Szóval a pipacs babád mondta. – mosolyodott el az óvó néni. – Na, jól van. De ígérd meg, hogy többet nem sétáltok el a csoporttól. Se te, se a pipacs babád.
- Megígérem.
- Akkor indulás, a többiek már sorakoznak.
Csakugyan, a Napocska csoport minden tagja összerakta már a hátizsákját, és lassan megkereste a párját. Csak Fruzsina szomorkodott egyedül. Dani gyorsan odafutott hozzá, felvette a kis táskáját, és kézen fogva indultak el.
- Megint kalandoztatok? – kérdezte Fruzsi.
- Igen.
- Elmeséled majd?
- Hát persze!
A buszon aztán Pipacs Peti és Dani mindent részletesen elmondtak Fruzsinak. A gyerekek még sokáig mesélték, hogy milyen kalandjaik voltak a kiránduláson. A legtöbb szó persze a kis egérről esett, aki virággal a hajában szaladgált a réten. Ilyenkor Fruzsi és Dani mindig elmosolyodtak, és csöndesen mondták:
- Nem egér. Cickány!
És Pipacs Peti? Ő jót aludt Dani zsebében a cickány-vágta után. Álmában azonban már újabb kalandokon törte a fejét. Hogy milyeneken? Azt majd legközelebb mesélem el.
Tina Markus ezen írása megjelent a Minerva Capitoliuma augusztusi számában. A magazin témája: "Természet".