Ez a történet egy játék részeként született. A gyümölcsök kalandjait mindig más és más író folytatja. Az előzményeket összeszedve erre a linkre kattintva olvashatod el: Kalandor gyümölcsök
***
Rodrigo szeme elkerekedett, ahogy belépett a hűtőházba. Látott ő már egyet s mást, de ennyi zöldséget és gyümölcsöt egy rakáson még sose.
Ott voltak az idény sztárjai: almák, szilvák és körték rakáson. Frissen és üdén vigyorogtak.
Egy külön sarokban az egzotikum: néhány mangó, a savanyú citromok, a kedves kis mandarinok, és jó pár narancs.
A sárgarépák kicsit idegesen próbáltak elhúzódni a többi zöldségtől. Rodrigo is hallotta már a pletykát, ami szerint őket már gyümölcsnek kéne nevezni, de valahogy mindig is az volt a véleménye, hogy aki a földből jön, az bizony sose rázza le magáról a port.
A fehérrépák bezzeg nem hordták fent az orrukat, kényelmesen terpeszkedtek a ládákban.
A krumplik között volt valami nézeteltérés, megint a szokásos helyzet állt elő: az ellák kikérték maguknak, hogy összeöntötték őket a kifliburgonyákkal, akik viszont a rózsakrumplik hatalmasra növő pocakját nem bírták. Hja igen, így megy ez, miért is nem lehet őket szétválogatni...? Csak néhány, nagy csírát növesztett fickó csücsült csöndes vigyorral a ládák szélén, rasztájuk alól röhögve a többieken.
Mick, a Mangó a polcok alatt talált helyet a szökésben lévő bandának. Jó kis hely volt, hűvös. Tóbiás, a banán csöndesen dőlt oldalra, Anna nyugodt mosollyal ült mellé. Vackor Viktor idegesen tekintgetett körbe, de végül ő is leült a csumájára. Rudolf de Raisine peckesen sétált fel és alá. Na ja, szőlő nem akadt még egy a hűtőházban. Kiwi Kálmán pedig kerek szemmel nézte a tömeget, a zöldségek és gyümölcsök kavalkádját. Ilyet még álmában se látott soha.
- Na, klassz kis hely, mi? - kérdezte Mangó Mick. - Pihenjetek, hamarosan úgyis kezdődik a buli!
- Milyen bu...- kérdezte volna Rodrigo, de Mick már odébb is állt, ruganyos járásával a szilvák felé vette az irányt. "Dögös dundik..." - futott át Rodrigo agyán, ám ekkor a szeme sarkából egy mozgó alakot észlelt. Mire odakapta a fejét, már nem volt ott semmi, de érezte, hogy valaki határozottan mozgott még az előbb a szilvás ládák mögött.
Ahogy beköszöntött az este, a zöldségek és gyümölcsök nem bírtak tovább magukkal. Egész nap csöndben, illedelmesen ültek a ládákban, itt volt az idő kitombolni magukat.
A narancsok és mandarinok kezdték, néhány mangó adta a ritmust, és beindult a salsa. A citromok is feladták fanyar pofájukat, és vigyorgó sárga gömbként cikáztak ide-oda. Erjedt zöldség- és gyümölcslé volt bőven, mindenki azt fogyasztott, amit csak akart.
Anna nevetve gurult a tömegbe, és Rodrigo nem tudta levenni a szemét piros alakjáról. De Raisine próbálta táncoltatni, persze neki nem ment a salsa, de azért jobbra-balra fonta az alma körül kacsait. Rodrigonak elege lett a szőlőből, a szám végén odasétált melléjük, és megfogta Anna kezét. A zene váltott, a szilvák valami mélyről jövő, búgó hangon kezdtek énekelni, és Rodrigo ott találta magát, ahogy Annával lassúzik. Egy ritmusra gördültek, és élvezte, hogy pont ugyanúgy gömbölyödnek, ő meg ez az alma-lány, egyformán, és mégis másként. Rodrigo gondolatai felpörögtek. "Honnan tud ez a lány így táncolni? Talán Tóbiástól, a banán nagyapjától tanulta? És hogy volt képes megvédeni egy süntől Vackor Viktort? Honnan jön ennyi szépség? És milyen titkai lehetnek még...?" A zene elhallgatott, és Rodrigo csak nézte, nézte Annát. Az édesen mosolygott rá.
- Mi jár a fejedben, Rodrigo?
- Ki a te apád? - folytatta hangosan, minden előzetes kontroll nélkül a gondolatmenetét Rodrigo.
Anna arca elkomorult, és egy szó nélkül hagyta faképnél a narancsot.
"Na, ezt jól elszúrtam!" - gondolta Rodrigo, és hogy ne legyen feltűnő a helyzet, a szilvák ládája felé indult.
Ekkor látta meg megint a mocorgást. Más talán észre se vette volna, de neki feltűnt. Azonnal éber lett, elfeledkezett Annáról, a táncról. Oldalról közelítette meg a ládát, és váratlanul kukkantott be mögé. Kezével pedig megragadta a zöld loboncot.
- Eressz el! - suttogott az arcába az idegen. De Rodrigo csak még szorosabban fogta, és szemügyre vette őt.
Fonnyadt zöld omlott a piros arcba, csak egy befőttes-gumi tartotta még úgy -ahogy össze a zuhatagot. A piros arc is hasonlóan megviselt volt, ráncos és reszketeg. A legijesztőbb azonban a tekintet volt, amivel szemben találta magát Rodrigo. Mert abból egyszerre sütött félelem és rettegés, támadás és űzöttség. És Rodrigo akkor ismerte fel régi cimoráját: Lucast, a retket.
Lucas szemében is fény gyúlt, ahogy felismerte egykori barátját itt, a hűtőház mélyén.
- Roddie! Hát téged is elkaptak? Gyere, mennünk kell!
- De hová, Lucas?
- Ne kérdezz! Annyit mondhatok: itt semmi nem az, aminek látszik! A Lila Citrom se az volt, ott kezdődött minden! Gyere, cimbi, tépjünk, amíg észre nem vesznek!
- Várj, nem vagyok egyedül!
- Az nem fog menni. - hőkölt hátra a retek. - Téged el tudlak vinni innen, de csak egy személy jöhet. Érted? Csak egy! Két óra múlva, a burgonyászsákok mögött várlak. Ez az egy esélyed van, ne vacakolj, cimbi. Ne feledd: csak te jöhetsz!
Azzal eltűnt, cikk-cakkozva, a ládák rejtekében haladva.
"Na, ez marha jó, ma mindenki magamra hagy!"- gondolta magában Rodrigo. Visszasétált a többiekhez, de valahogy már nem volt kedve táncolni.
"Mit is keresek én itt? Nem ez lesz az a hely, ahol ki fogok csírázni, hogy fa legyen belőlem, az biztos." Végignézett a társaságon: Rudolf de Raisine éppen pár szilvának magyarázott valamit. Talán a kalandját Borotvás Sir Nyuszival, mert közben büszkén mutogatta sebesüléseit. Tóbiás, a banán boldog mosollyal dőlt egy hűtőrácsnak, élvezte a pihenést, a frissességet. Anna Vackor Viktorral beszélgetett. Alma a körtével. "Mit is gondoltam én? Csak egy vacak bevándorló narancs maradok, még ha feszesen kerek is." És Rodrigo szó nélkül elindult a krumpliszsákok felé.
- Hova mész? - Kiwi Kálmán állt elé.
- El. - válaszolt kurtán.
- Jó, hová megyünk? - szegődött mellé szőrborzolva a kis fickó.
- Én megyek. Te maradsz.
- Ne vacakolj. Oké, jó itt a buli, de a többieket nem hagyjuk itt, ugye? Megyünk mind, egy csapat vagyunk, Rodrigo!
- Na ide figyelj öcsi. Jó lenne, ha nem ütnéd többé bele az orrod a nagyok dolgába. Menj, és ugrálj a fokhagymákkal, alig bírnak már magukkal.
Rodrigo abban a pillanatban meg is bánta a szavait, de csak így tudta lekoptatni a kis fickót. No és? Megint egyedül lesz, abban nincs semmi különös.
Akkor legalábbis még azt hitte, képes lesz egyedül nekivágni az új kalandnak.
***
Száll a mese blogról blogra,
Vajon ki lesz az, ki folytatja?